Leírás
A Santa Maria e Tecla-templom, más néven a Vergine-templom, Giovanni Michelucci modern alkotása Pistoia délkeleti peremén, a Piazza della Vergine téren. Nem freskók miatt érdemes ide betérni: ez egy visszafogott, eredeti épület téglából, betonból és kőből, amelyet azért érdemes megnézni, hogy megértsd, hogyan gondolkodott a huszadik század egyik nagy építésze.
Michelucci pistoiai születésű volt, és a Toszkán Csoporttal együtt 1933-ban megnyerte a firenzei Santa Maria Novella pályaudvar tervpályázatát. 1947-ben megbízást kapott egy, a második világháborús bombázásokban elpusztult templom újjáépítésére, új helyszínen, a Vergine-temető mellett.
Az első elképzelés merész volt: az épület instabilnak tűnt, a homlokzat befelé dőlt, a tető pedig a szentély felé hajlott. Maga Michelucci is ironikusan «zseniálisnak» nevezte. A kritikák azonnal megérkeztek: a formák kétértelműnek tűntek, a templom pedig kicsinek.
Kevés állami támogatással a terv többször változott, és 1950-ben jóváhagyták a végleges, «ferences szellemű» változatot. A lényegre törekvés győzött: egy egyszerű, magas hajó, amelyet a koldulórendek templomaihoz hasonlítottak, különösen a pistoiai San Domenico oldalához.
Kívül, a nyers kővel burkolt magas vasbeton lábazaton téglafalak emelkednek, lizénákkal tagolva. A vasbeton váz látszik, és megszakítja a téglaburkolatot: ez az épület igazi főszereplője, és belül, a tető fedélszékében is megismétlődik.
A fény résablakokon és magas ablakokon át érkezik, főként az apszisban és a kereszthajókban. A templom mellett különállóan emelkedik a harangtorony, amely letisztult tervvel ismétli a nyers kő, a vasbeton és a tégla váltakozását.
A munkálatok 1954-ben kezdődtek, de szinte azonnal leálltak: a vállalkozó attól tartott, hogy a boltozat túl nehéz lesz. 1955-ben folytatódtak, a boltozat helyett vasbeton fedélszékkel, a templom pedig egy évvel később elkészült.
A tervet 1957-ben mutatták be az L'architettura folyóiratban, maga Michelucci cikkével, a kritika pedig gyakran hangsúlyozta, milyen jelentőséget kap a tartószerkezet az építész pályáján.
Michelucci pistoiai születésű volt, és a Toszkán Csoporttal együtt 1933-ban megnyerte a firenzei Santa Maria Novella pályaudvar tervpályázatát. 1947-ben megbízást kapott egy, a második világháborús bombázásokban elpusztult templom újjáépítésére, új helyszínen, a Vergine-temető mellett.
Az első elképzelés merész volt: az épület instabilnak tűnt, a homlokzat befelé dőlt, a tető pedig a szentély felé hajlott. Maga Michelucci is ironikusan «zseniálisnak» nevezte. A kritikák azonnal megérkeztek: a formák kétértelműnek tűntek, a templom pedig kicsinek.
Kevés állami támogatással a terv többször változott, és 1950-ben jóváhagyták a végleges, «ferences szellemű» változatot. A lényegre törekvés győzött: egy egyszerű, magas hajó, amelyet a koldulórendek templomaihoz hasonlítottak, különösen a pistoiai San Domenico oldalához.
Kívül, a nyers kővel burkolt magas vasbeton lábazaton téglafalak emelkednek, lizénákkal tagolva. A vasbeton váz látszik, és megszakítja a téglaburkolatot: ez az épület igazi főszereplője, és belül, a tető fedélszékében is megismétlődik.
A fény résablakokon és magas ablakokon át érkezik, főként az apszisban és a kereszthajókban. A templom mellett különállóan emelkedik a harangtorony, amely letisztult tervvel ismétli a nyers kő, a vasbeton és a tégla váltakozását.
A munkálatok 1954-ben kezdődtek, de szinte azonnal leálltak: a vállalkozó attól tartott, hogy a boltozat túl nehéz lesz. 1955-ben folytatódtak, a boltozat helyett vasbeton fedélszékkel, a templom pedig egy évvel később elkészült.
A tervet 1957-ben mutatták be az L'architettura folyóiratban, maga Michelucci cikkével, a kritika pedig gyakran hangsúlyozta, milyen jelentőséget kap a tartószerkezet az építész pályáján.